Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A környezetünkben élt és élő kimagasló pedagógusok

A 'Fehér asztal' pedagógusnapi köszöntőben hangzott el Somlyó Magdolna tagunktól:  
 

BEMUTATKOZÁS

(HIVATALOS ÖNÉLETRAJZ HELYETT)

A pedagógia színpadán sokféle szerepet játszottam.

Mint általános iskolai tanulónak nagy szerencsém volt, nagyon jó tanítóim és tanáraim voltak. A magyar-történelem szakos osztályfőnököm sokat vitt bennünket kirándulni. Ez folytatódott a sárospataki gimnáziumban, magyar szakos és képzőművész osztályfőnököm nézetett meg velünk rengeteg templomot, képtárat, szobrot. A főiskolán a magyar irodalom professzora is nagy kirándulásokat szervezett és vezetett.

Az általános iskolában népművészeti gyűjtőmunkában vettem részt (mesék, hiedelmek, babonák, szólások, közmondások, használati tárgyak) a sárospataki múzeum pályázatára.

A „Figyelő” című iskolai újságban verseim, elbeszéléseim jelentek meg. Játszottam egy zenekarban, énekeltem az énekkarban, néptánccsoport tagja voltam. Segítenem kellett otthon – és mellesleg volt időm tanulni is. Kellettek a jó jegyek a továbbtanuláshoz.

Középiskolában is szerencsés voltam. A pataki tanáraim még a régi generációhoz tartoztak: szakmájuk nagy tudósai és nagyon szigorúak, de tanítani is nagyon jól tudtak.

Igazán sok példakép vett körül ahhoz, hogy segítsék a választásomat, pedagógus leszek. Nehéz jövőt választottam, de a mai napig sem bántam meg. A magyar-orosz szak mellé felvettem a pedagógiát, majd később a németet.  A további képzésem a munkám állomásaihoz csatolódva kiegészítésül vázlatosan: vezetőképző, közigazgatási jog, országos közoktatási szakértő (minőségbiztosítás, pedagógus továbbképzés program, tankönyv szakértése, intézmény ellenőrzés, óralátogatások– és elemzések), tehetségügyi szakember -akkreditációs szakértő.

A pedagógiában játszott szerepeim is ugyanígy a felsorolás szintjén: szaktanár, osztályfőnök, irodalmi szakkör vezetője, táborvezető (Balaton, Moszkva, Berlin), szakmai munkaközösség-vezető, kerületi (Budapest XV. kerület) osztályfőnöki munkaközösség-vezető, szakfelügyelő, humánpolitikai tanácsos, pedagógiai tanácsadó a kerületi Pedagógiai Központban, kerületi pedagógiai koordinátor, tehetségsegítő központ, majd a Hubay Tehetségpont létrehozása, bekapcsolódás a Nemzeti Tehetségprogram munkájába.

A Magyarországi Pedagógusok Egyesülete elnökeként konferenciák, továbbképzések, egyesületi munka szervezése.

A bemutatkozás végén az önéletrajzokban szokásos a kitüntetések felsorolása. Íme, a számomra legtöbbet jelentők: Kiváló Munkáért, pedagógiai főtanácsos cím, Gyermekekért Díj, Pedagógus Szolgálati Emlékérem, Bonis Bona a Nemzet Tehetségeiért kitüntetés. Az utóbbit nemrég kaptam, nagyon örültem neki (egyik ajánlóm az egyesületből volt).

De a legnagyobb kitüntetésnek azt érzem, hogy a volt diákjaim közül nagyon sok barátom lett, és ez számomra nagyon gazdag jutalom az életben. Pedagógusnapra fogadjátok szeretettel az egyik ilyen barátom írását:

'Alsó tagozatban szigorú tanítóm volt. Két lépéssel előtte kellett megállni, hozzáérni nem lehetett. Féltem a felsőtől, ott biztosan sokkal szigorúbb lesz a tanár. Akkor ismertelek meg, számomra akkor még> nénit <. Nem ordibáltál, nem csapkodtál, nyugalom áradt belőled. Kicsi és nagy problémával megkereshettünk bármikor. Mosolyogva segítettél, soha nem éreztük, hogy türelmetlen vagy, esetleg le szeretnél rázni minket.

Észrevétlenül ragadt rám a sok jó, nem véletlen, én is pedagógus lettem.  Nagyon büszke vagyok, már háromszor kaptam Arany Krétát! Ezt kizárólag a tanulók szavazzák meg minden évben egy tanárnak.

Ezt az értékes krétát minden alkalommal észrevétlen, de Te is fogod velem…' "

_________________________________________________________________________________________________

Tagunk Diószeghy László több, mint 50 éve publikál, és tevékenységéről több megtudható  a Wikipédián.

 

A 13. tanár vagyok…

13. tanár vagyok a családban. Pontosabban voltam, mert minden összcsaládi vélemény ellenére is még vannak, akik a pedagógus pályára tévedtek.

A 13 szám nem játszott különösebb szerepet. Ha csak abban nem, hogy nagyapámtól, akivel a sor kezdődött már a nevével is bizonyos szempontból nehéz, időnként nyomasztó örökséget hagyott rám.

Nagyon tisztelt, szeretett és közismerten jó pedagógus volt.

A pályára kerülve a nevével is felállított mércének megfelelni szinte kilátástalannak tűnt. Mindig csak egy szerény árnyékának éreztem magam! Persze nem egyedül a családban. Pedig megkaptam a legmagasabb kitüntetést, amit egy pedagógus elérhet az életben: tanítványaim önállóan és titkosan kedvenc tanáruknak választottak.

Azután lassan mind többen vonultak ki éltemből nagyapám volt tanítványai, és egyre kevesebben kapták fel fejüket bemutatkozáskor a névazonosságra.

Könyveit, írásos emlékeit rendezgetve bukkantam a mellékelt képeslapra. A debreceni ötösfogatot ábrázoló lapos-képet szép szabályos deák betűkkel nagyapámnak címezte egyik tanítványa, aki később híres erdélyi íróként vonult be a magyar irodalomba.

Akkor még élt. Tudtam, hogy Kolozsváron alkot, elküldtem Neki a képeslap fénymásolatát. A mellékelt levéllel válaszolt. Úgy gondolom, hogy írása önmagáért beszél, felesleges minden kommentár.

„Kedves Diószeghy László!

 Meghatottan olvastam levelét.

 A lapot 1942 áprilisában írhattam, tartalmára már nem emlékszem. De annál jobban emlékszem a címzettjére, Diószeghy Lászlóra, áldott emlékű tanáromra.

 Nemcsak matematikát tanultam Tőle, hanem a legmagasabb rendű emberi tisztességet is. Ragyogó tudása és életének ragyogó példája előttem egyetlen fényponttá változik: mai is int, óv és bíztat. Arra emlékeztet, hogy a gondolatok tisztasága és a cselekedet tisztasága ugyanazt jelenti.

 Ha sikerült valaha is jót cselekednem, azért volt, mert ilyen emberi példák állottak előttem.

 Amíg élek, amíg gondolkodni és tenni képes vagyok: ez a Szellem útjaimon elkísér.

 Szeretettel üdvözli:

                                           Bajor Andor”

 Ugye, nem túloztam, amikor szinte nyomasztó örökségről írtam?

Első alkalommal Szentendrén jelent meg a Szentendre és Vidékében, 2002. május 31.